A kommunista időkben sok papot bebörtönöztek. Az egyik atya mesélte el egy élményét. A börtönparancsnok meglátogatta a cellájában. Éppen a zsolozsmát végezte. Megkérdezte: ”A Mindenható, mindent tudó és látó Isten hogyan kérdezheti Ádámtól, hogy „Hol vagy?” Hiszen neki ezt tudnia kellett?” Az atya válasza: „Ez a kérdés nemcsak Ádám fizikai helyére vonatkozott, hanem a lelki állapotára, hollétére is. És nem csak Ádámnak szól, hanem minden kor minden emberének. Hol Vagy? Hogyan Élsz? Életed elmúlt 46 évében mit csináltál? Ott voltál, és azt tetted, amire az Isten küldött?” Amikor a börtönparancsnok meghallotta saját éveinek a számát – megremegett -, emlékezett vissza az atya.
A névsor, amely elhangzott a mai evangéliumban, azokat az embereket említi, akik ott voltak, ahol kellett, és akkor, amikor az Istennek ott volt szüksége rájuk. Ez a névsor ma tőlünk, mai keresztényektől azt kérdezi: „Barátom, hol vagy? Ott, ahová az Isten szánt? Azt teszed, amit ő tervezett számodra? Folytatod a nagy ősök munkáját a világ jobbá formálásában?” Nem azért, mintha az Isten nem tudná, hogy hol vagyunk, és mit teszünk? Azért kérdezi tőlünk, hogy tudatosítsuk: Hol a helyünk, Mi a dolgunk ebben a világban? Elő akar hívni minket mulasztásaink, lustaságunk, rossz szokásaink, hamis elégedettségünk rejtekéből, hogy jobb útra segítsen. Az adventi szent idő, a karácsony előtti gyónás azt szolgálja, hogy meglássuk: Hol vagyunk? És meghatározzuk: Hová megyünk? Hogy megtervezzük az útvonalat. Hogy társakat keressünk ehhez az utazáshoz.
Ebben a hosszú névsorban szereplő minden ember odaért, ahová Isten elképzelte őt. Nem mindannyian azonnal. Nem feltétlenül a legegyenesebb úton mentek. Nagy vargabetűk, komoly bűnök lassították őket. De fel tudtak állni, és újra irányba állva elindulni. Mi is hasonlóképpen vagyunk ezzel az úttal. De van egy nagy segítségünk. Karácsony éppen róla szól. Hogyan is segít az Isten karácsonykor? Egy neves angol hegedűművészt meghívtak a finn királyi zeneakadémiára hangversenyt adni. Nagy kitüntetés volt ez. Nagyon készült rá. Néhány nappal a hangverseny előtt Stradivari hegedűje eltört. Teljesen kétségbe esett. Barátja – a hegedűkészítő mester. Két nap éjjel-nappal dolgozott rajta, és megjavította az értékes hegedűt. Még szebb lett a hangja, mint korábban.
Az emberrel valami hasonló történt, mint a hegedűvel. Isten csodálatosnak alkotta. Minden ember életére egy dallamot komponált, amellyel beilleszkedhetett a közösség harmóniájába. Az ember tönkre tette a bűnnel ezt a csodás hangszert, az életét. Az Isten nem adta fel. Sok ezer éven át dolgozott. Majd elküldte az egyetlent, aki képes megjavítani a remekműnek alkotott, de torzóvá lett embert. A Fiát. Aki ember lett, hogy mi Isten fiai lehessünk, és megszólaljon életünkben az Isten tervezte dallam. S nem csak megjavította az embert, hanem hagyott itt egy szervízhálózatot is. Az egyházat. Az ő segítségükkel minden kor, minden embere részesülhet a szentségek erejében, és teljessé válhat életében az Isteni harmónia. Templomunk az egyház szervízműhelye, ahol helyére kerülhetnek hiányzó részei az életünknek. Ahol megjavíthatjuk azt, amit tudva, vagy akaratlanul elrontottunk az életben. Használjuk az Isten adta és az egyház kínálta eszközöket, a szentségeket életünk megjobbítására.
Szombaton szenteste. Megállunk. Miért is? Hogy felfogjuk, mekkora nagy dolog történt ezen a napon az emberiséggel. Két favágóról olvastam. Az egyik megállás nélkül, teljes erőből vágta a fát. A másik óránként megállt pihenni. Nyugodt ritmussal dolgozott. Este, amikor átvette a gazda a munkájukat, az óránként megálló favágónak lett több a bére. Ő vágott fel több fát. „Hogy lehet ez, – mondta a másik. Te mindig megálltál, én pedig egyszer sem?” „Úgy- válaszolta a társa, hogy amikor megálltam, nem csak megpihentem, hanem mindig megélesítettem a baltámat is. Így kisebb erővel tudtam dolgozni.” Az ünnepek azért vannak, hogy megálljunk. De ne csak pihenni álljunk meg, hanem a hitünkkel élesítsük meg életünk baltáját, hogy hatékonyabban éljünk holnap és holnap után.