Bemutatkozás
Polgári László görögkatolikus áldozópap vagyok. Az abauji Ináncs községben születtem 61 évvel ezelőtt. Nem papnak indultam. Mozgékony gyermek voltam, sokszor a négy évvel idősebb bátyám helyett is én verekedtem. Mondták is, amikor teológiára jelentkeztem, hogy a szelíd bátyámnak kellett volna ezt tennie.
A jó Istennek nagyon széles eszköztár áll rendelkezésére, hogy formáljon bennünket. Nálam nagyon sok „eszközt” bevetett. Megajándékozott egy türelmes, szelíd édesanyával, egy józan, dolgos, bölcs apával. Jó testvérekkel. Egy csodálatos tanítónővel, akiről később tudtam csak meg, hogy amíg lehetett, szerzetesközösségben élt, és apáca maradt szívében élete végéig.
Kamaszkorom nevelői az esztergomi ferencesek voltak, akik úgy tanítottak meg késsel-villával enni bennünket, falusi fiúkat, hogy közben megőrizhettük büszkeségünket. Neveltük persze mi is egymást keményen, amennyire 300 fiú tudja formálni egymást. Nevelt a sport, a szertorna, mely nem csak kitartást, a siker örömét, hanem életre szóló barátságokat is hozott számunkra.
A gimnázium nyári szüneteiben műtős voltam Miskolcon, a Vasgyári Kórházban. Valójában itt érett meg a hivatásom, amelynek persze a gyökerei a szülői ház, az otthoni atyák jósága és szeretete nyomán már elég erősek voltak ekkorra. A kórházban láttam, hogy amikor az orvos már semmit sem tud tenni, a papnak még mindig van olyan mondanivalója, amellyel a dühöngő, vagy kétségbeesett haldoklót megbékíti, megszelídíti. Ekkor fogalmaztam meg magamnak, hogy az az élet az értelmes, amelynek a vége is értelmes. És ha én ebben tudok segíteni, akkor ezt kell tennem. Így jelentkeztem a teológiára, Nyíregyházára. Ez volt a következő iskola.
Közben persze tanított Erdély, a maga tiszta magyarságával, a könyvek, melyeket nagyon szerettem olvasni, az ifjúsági közösségek, melyek megadták korosztályom hitének semmivel össze nem hasonlítható élményét. Formált persze a jó Isten tragédiával is. Ötödéves voltam, amikor meghalt a bátyám. Ő maradt volna otthon szüleimmel. Be kellett fejezni az éppen csak elkezdett házat. Jó iskola volt ez, igazi barátokra leltem, és én, a legkisebb, kicsit néha elkényeztetett gyermek, megtanultam dolgozni reggeltől estig heteken, hónapokon keresztül.
A ház elkészült és társra is találtam. Hűséges társra nemcsak a házasságban, a gyermeknevelésben, hanem a hitben is. Így indult papi életem, melynek első időszaka szervező lelkészi idő volt. Sajószentpéteren kezdtem, ahol egy olyan épületből alakítottak ki miséző helyet, mely korábban kocsma volt. Néha betévedt egy-egy részeg, és elcsodálkozott, hogy most már egészen mást „mérnek”.
Egy év után Nyíregyháza következett, ahol káplánként Borbánya szervezését folytattam. Itt csöppentem bele először egy templom építésébe. Két év után Hajdúdorog következett, ahol a hitoktatás megszervezése volt a feladat. 34 hittanos volt, amikor odaérkeztem, és hat év után sokszorosára nőtt a számuk. Persze ebben Telenkó Miklós atya – akkor még kispapként – is aktívan besegített. Nagyszerű ifi hittanos közösség formálódott itt. Többen teológiára jelentkeztek a fiúk közül, hárman papok is lettek. Erre a hittanos bázisra épült rá a Görög Katolikus Általános Iskola és Gimnázium.
Innen Nyíregyháza-Jósaváros következett, ahol egy lakótelepi egyházközség megszervezése várt. Tíz év káplánság minden tapasztalatát hasznosíthattam. Három év alatt elkészült a templom és a közösségi ház, s ami még fontosabb, élő közösségek formálódtak: nyugdíjasok, értelmiségiek, fiatalok, énekkar. Csodálatos nyolc év volt ez, sok munkával és sok örömmel. Legnagyobb öröm, hogy ma is áll nemcsak a kőből épült templom, hanem a lelkekben épült hit-épület is.
Három gyermekünk itt nőtt fel. Miközben mi másokért fáradoztunk, mindig gondoskodott az Isten arról, hogy jó emberek formálják őket is. Nem csak mi alakítottuk a közösségeket, hanem a közösségek is formáltak minket. Ők vezettek el a cursillóhoz, ahhoz a lelkiségi mozgalomhoz, mely tudatossá tette a kisközösségi lelkipásztorkodás fontosságát számomra.
Innen Máriapócsra vezetett az utam, ahol a Lelkigyakorlatos és Zarándokház építésének befejezése, és működtetése volt a feladatom. Nem könnyű építkezni, de még nehezebb a lelki építkezés. Végigjárva a magyar lelkigyakorlatos házakat, majd az osztrák lelkiéletet is elemezve alakítottuk ki a Zarándokház arculatát. Nagyszerű munkatársakra találtam itt. A sokféle lelki és zarándokprogram sok találkozást is hozott. Életre szóló barátság szövődött a Háló mozgalommal, amelynek életébe bekapcsolódva, élő kapcsolatot sikerült kialakítani a Kárpát- medence katolikus kisközösségeivel.
Ez a munka nagyon igénybe vett, ezért püspök atya saját kérésemre kisebb helyre küldött. Így kerültem egy hagyományos, nagy múltú egyházközségbe, Sajópálfalára. Gyermekkorom emlékei éledtek föl a karácsonyi kántálásban, a vasárnapok megszentelt hangulatában, a község megőrzött szép hagyományaiban. Pihenni jöttem, de azért nem lustálkodni. A templom és a parókia rendbetétele után Sajóvámoson lakhatóvá tettük a volt görögkatolikus elemi iskola épületét, mely volt már mozi is, bolt is. Papot is kapott a kis közösség, amelynek hitélete nagy lendületet kapott. Ugyanígy a másik fília is önálló lett, Szirmabesenyő, ahol az ikonosztáziont építettük fel az elődöm által épített új templomban. Mindhárom helyen gombamód szaporodtak a kisközösségek, felfrissítve az egész falu életét. Itt is nagyszerű ificsoport formálódott. Öten jelentkeztek teológiára közülük.
Közben ökonómus (gazdasági vezető) lettem. A Miskolci Egyházmegye intézményrendszerét kellett kialakítani. Grunda János atyával iskolákat, óvodákat vettünk át az egész megyében. Megépült az egyházmegye központi épülete is. Sajópálfalán Zarándokház épült, így itt lett az új egyházmegye lelki központja, felnőttképzési bázisa. Ehhez kapcsolódott a szerzetes nővérek monostora, melynek tervezésében és alapozásában vettem részt. Csodálatos 13 év volt ez. Köszönet a püspök atyák bizalmáért, és az egyházközség szeretetéért!
Életutunk innen Győrbe vezetett. Sopron, Szombathely, Tata, Pannonhalma – voltak a fíliái az egyházközségnek. Egy csodálatosan szép templom és parókia volt az otthonunk. Fekete András atya kezdte el az egyházközség megszervezését 1995-ben, amikor sokan költöztek az ország keleti részéből nyugatra, munkát és megélhetést keresve. Egészen más volt ez a lelkipásztori munka, mint egy hagyományos életvitelű kis faluban. 50 km-es körzetből jöttek vasárnaponként a hívek a szertartásra. Minden találkozás fontos volt, mert sokan csak havonta egyszer jutottak el a templomba. Sokat jelentett nekik, hogy mit kaptak ezen a liturgián. Szellemileg, lelkileg igényes közösségek formálódtak a fíliákban is. Sopron és Szombathely megérett az önállóságra is.
A jövőről szőtt elképzeléseinket átírta a jó Isten egy súlyos betegséggel. Lassító jelzés volt ez. Érsek atyától azt kértem, hogy felezze meg az egyházközséget, és akkor el tudom továbbra is látni. Ő úgy döntött, hogy inkább fiatalabb papot küld. Így kerültünk Kálmánházára. Kértük az Urat, hogy itt is áldja meg az életünket és munkánkat. Nagyon lelkiismeretes parókus után érkeztünk. Őt nagy szeretettel búcsúztatta, minket pedig szeretettel fogadott az egyházközség. Már itt éltünk, amikor júliusban Nyíregyházán megszületett a kilencedik unokánk.
Adja Isten, hogy sikerüljön rendbe tenni a parókia épületét, és mielőbb átköltözni oda az albérletből! Ha az Úr ad erőt, szeretnék legjobb tudásom szerint, szeretettel szolgálni Kálmánházán feleségemmel együtt, aki magyar szakos tanár, könyvtáros, és 36 év óta hűséges társam.
Polgári László parókus
A parókus elérhetősége: Polgári László, 4434 Kálmánháza, Virág út 26. Telefon: 30/207-3445. Email: polgarilaszlo@gmail.com
Egyházközségünknek elkészült az internetes honlapja: www.kalmanhaza.nyirgorkat.hu
A vasárnapi hirdetés és a prédikáció szövege minden héten felkerül a honlapra, a miserenddel együtt.
A SZERTARTÁSOK IDŐPONTJA 2017.09.01-TŐL
Hétköznapi Szent Liturgia
Péntek 17.30
Elsőpénteken 8.00 óra.
Hétköznapra eső ünnepen: 17.30
Vasárnap:
Petőfi-tag: 8.00, kivéve a 2. vasárnap
Felsősima: 11.30, csak a 2. vasárnap
Kálmánháza: 10.00 óra