Mielőtt elítélnénk a farizeust, jó ha tudjuk, hogy jó oka volt arra, hogy különbnek tartsa magát másoknál. A törvény évi egyszeri böjtöt írt elő. Ő hetente kétszer böjtölt. Azok helyett egyszer, akik nem böjtöltek, másodszor pedig a bűnösökért. Ez a böjt más volt, kint a mi böjtölésünk. Semmit sem ettek 24 órán keresztül, még folyadékot sem fogyasztottak. Ötven fokos hőségben ez utóbbi emberfeletti erőfeszítést kívánt. Pénzével is nagyvonalúan bánt, sokkal többet adva a tizedbe, mint ami járt.
A vámos nem véletlenül állt meg hátul. Alighanem elzavarták volna, ha előre megy, mert nyilvános bűnösként tartották számon az adószedőket, akik minimum a kétszeresét hajtották be az embereken annak, mint amit nekik kellett befizetniük a rómaiaknak. Egyik köztiszteletben állt, a másik közutálatnak örvendett.
Jézus nem vonja kétségbe a farizeus igaz voltát. Mégis azt mondja: a vámos igazabbul ment haza. Pedig nem úgy érkezett. Megelőzte Isten előtti kedvességben a farizeust. Miért? Az ószövetségi gondolkodásban Isten nem hallgatja meg a bűnös imáját. Ezt a gondolkodást akarja először átalakítani Jézus ezzel a példabeszéddel. Másrészt a teljesítménygőgöt szeretné visszaszorítani, és annak a gondolkodásnak az elterjedését segíteni, hogy amink van, amit elértünk, azt mind kaptuk. Ha holnap is szeretnénk hasonlót elérni, nem elég hálát adni, azt kérni is kell. Ebben jobb, több a vámos a farizeusnál.
Sokféle gőg létezik. Korunkra is jellemző a farizeus teljesítménygőgje. Amikor az életet pénzben, rangban, gazdagságban és nem szeretetben, emberségben, jótettekben méri valaki. Ennek a gondolkodásnak az eredménye, hogy az Istent is meg akarják vásárolni. USA – milliomos – pap: Ha 10 milliót adnék az egyháznak, elnyerném az üdvösséget? Pap: Mindenképpen javaslom, hogy próbálja ki!
Van származási gőg is. Ez vezetett közvetve a második tte észre. Nagyon imbolygott az állvány, azért a császár szólt egy ifjú nemesnek, hogy tartsa. Én? Nemes ember vagyok. Nem tartom egy festőmester állványát! Császár: Én bárkit nemessé tudok tenni. De olyan nagy művésszé, mint Dürer, senkit sem.
Jézus szereti beszédeiben a kizáró ellentéteket: Mária Márta, Tékozló fiú és a bátyja, Dúsgazdag és Lázár, … Mit üzen ez az ellentét? Olyan Istenünk van, akinek az igazi alázat sokat jelent. Jézus nem azt kívánja, hogy ami jó azt tagadjuk meg magunkban és játsszuk meg az alázatost. Azt sem akarja, hogy kételkedni kezdjünk magunkban. Azt akarja, hogy ne csak hálát adjunk, hanem kérjünk is. A holnap minden percéhez Isten kegyelmét. E nélkül megszokásból élünk, rutinná válik a kereszténységünk, magunkban és nem Istenben bízunk.
Szent Antal remete is beleesett ebbe a hibába. Úgy gondolta, nincs nála szentebb ember a világon. Egyszer álmában az Isten figyelmeztette: Egy alexandriai cipészmester, a Görbe utcában szentebb nálad. Elment megnézni. Mi jót tettél, hogy az Isten előtt annyira kedves vagy? Én semmit. Dolgozom, hogy eltartsam a családomat. Nem teszek semmi jót, csak végzem a munkám és szeretem enyéimet. Antal kiment, és megértette, hogy az Isten a cipész egyszerűségét és alázatát tartja annyira kiemelkedőnek. Attól kezdve minden este így imádkozott: add Uram, hogy olyan egyszerű és alázatos tudjak lenni, mint az alexandriai cipészmester.
Írók, festők mondják: eredetit alkotni másodszor, harmadszor is csak akkor lehet, ha elfelejtik az előzőt, nem tartják magukat többnek azért, mert már valami szépet, vagy nagyot alkottak, és minden új feladatnak úgy kezdenek, mintha az lenne az első. Isten kell ahhoz, hogy holnap is emberek maradjunk. A vámos alázatával kérjük ezt mi is.