Makáriosz atyáról olvastam, hogy amikor pálmavesszőkkel megrakottan fáradtan kunyhója felé ment, szembe jött vele a Sátán. Sarlójában feléje csapott, de nem tudott benne kárt tenni. „Nagy erő árad ki belőled – mondta. Semmit sem tehetek ellened. Pedig ugyanúgy böjtölök, mint te. Ugyanúgy virrasztok, mint te. De egyvalamivel te mindig legyőzöl. Mi az?- kérdezte az atya. Az alázatosságod. Ezért nem tudok ártani neked.”
A vámos és farizeus története az alázat iskolája. A keleti ember fehérben és feketében gondolkodik. Tanító történeteiben Jézus sem használ árnyalatokat. A kontraszt jobban kiemeli az értékeset. Ettől azért árnyaltabb a kép. Mi a realitás? Az Utrenye nagyon szépen fogalmazza meg: „Utánozzuk sietve a farizeus erényeit, a törvény megtartását, a böjtölést, a tized megadását és a vámos alázatát. Ám ítéljük el mindkettőben, ami helytelen: a felfuvalkodott gőgöt, és a vámos eltévelyedését”.
Mi tehát a jó a farizeusban? A törvény ismerete és tisztelete, az ima, a tized megfizetése. Szokásai jó szokások. Útja helyes út. Hol van tehát a hiba? A lelkületében. Felfuvalkodott, öntelt, elbízza magát. Mindenki híjával van az igazságnak, csak ő nem. Még a törvényt is lenézi, felülmúlja. Nem csak annyit tesz, még többet. De ezt nem önzetlenül, hanem számításból: hogy Istent is zsarolhassa. A kevélység – igazságtalanság.
Aranyszájú Szent János írja:” Ha egy ima így kezdődik: hálát adok, hogy nem vagyok olyan, mint…” Ott rossz a mérce. Mert a másikhoz mérem magam. Az ítélet ott van bennünk, holott az, az Isten dolga és joga. A kevélység nem nagyság, hanem daganat. Ami pedig megdagad, nagynak látszik ugyan, de nem egészséges. Ebbe az irányba sodródik ma világunk is. Nagynak látszani – milliók vágya. Sokan annak is látszanak- de nem egészségesek. Hazugságra, hamis mérlegre épül nagyságuk.
Az alázat – igazságosság. Alapállása: Hála Istennek, aki azt, amim van, adta. Minden jó adomány fölülről van… Az ő mérlegén megjelennek a hibák, a bűnök is. Ezért borul le a vámos. Példát ad: Kire nézzek? Ki véd meg? Ki mutat irányt? Te védj meg Uram! Légy irgalmas nekem bűnösnek.
A Jézusima testhelyzete és forrása ez az evangéliumi jelenet. Fiatalok kezén – de felnőttekén is egyre gyakrabban látni a csotkit. Ezt a kézzel font imafűzért, amelyhez nyugaton a rózsafüzért lehet hasonlítani, csak ez ezerötszáz évvel idősebb. Nem Miatyánkot és Üdvözlégyet mondunk rá, hanem a vámos fohászát, a meggyógyított vak kérését: Isten – vagy Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, – könyörülj rajtam, bűnösön! Elfogadom Igazságodat! Megmutatom sebeimet. Istentől várom gyógyításomat, az ő orvosságában bízom.
A történet befejezése: ítélet. Jézus bíróként zárja le a példabeszédet. A vámos igazabban ment haza, mint a másik. Megváltozott a sorrend. Miért? Mitől? Mert a vámos vámot adott életéből. Istent tette adószedőjévé. A bűnbánat volt a vámnyilatkozata. Isten irgalma, megbocsátó szeretete az ítélet. Hogyan lehetséges ez? Úgy hogy a hit és szeretet mérlegén mérte meg magát. Az örök szeretet mérlegén. Erről bővebben hallunk még jövő vasárnap, a Tékozló fiú történetében.
Ez a mérleg nemcsak Jézus korában, de ma is hamisnak lenne kikiáltva. Mert a szeretet és az örök élet mérlege éppen akkor mutat sokat, amikor mindent Istenre bízunk. Ld. Szent Liturgia: „Önmagunkat, egymást, egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.” A szeretet erősebb az igazságnál. Ez az alázat üzenete. Aki meghajlik az Isten előtt, azt felemeli, és mellé áll. Így a mérlegen sokkal többet nyom már, mint egyedül korábban.
Aki nem hajlik meg, az irányt téveszt. Sok fáradtsággal is kevesebbet ér, mert egyedül nem mérhető az ember. Igazából ez a történet nekünk, gyakorló, igyekvő keresztényeknek szól. Nem véletlen, hogy a jövő hétre egyházunk szabad hetet parancsol. Nem engedi meg a böjtöt. Miért? El akar gondolkodtatni. Milyen a vallásosságom? Nem dicsekszem e hitemmel, jótetteimmel – akárcsak Isten előtt is – mint itt a farizeus? Nem bízom e el magam? Le tudok e borulni minden nap előtte? Engedem e, hogy az ő mérlegén mérjen meg minden nap, vagy más mércét használok, és magamhoz mérek mindenkit?
Az örök élet mérlege a szeretet skáláján tud csak mérni. Az Isten és az emberszeretetén. Ha nem ezzel mérjük önmagunkat, világunkat, társainkat, tetteinket, gondolatainkat, időtöltésünket, akkor hamis mértékkel csapjuk be magunkat. Ha nem ezzel mérjük gyermekeinket, akkor rosszul neveljük őket. Isten szeretetének mérlegén akkor látjuk jól a mért mennyiséget, ha a vámoshoz hasonlóan mélyre hajlunk, és alázattal nézzük a mérleget.