Nehéz napok várnap az apostolokra. Tagadás, csalódás, szétszóródás, üldözés. Jézus látja ezt. A mi életünkben is bármi, ami fontos nekünk, bármikor összeomolhat. Ha rajtunk kívül van életünk súlypontja, tőlünk függetlenül is felborulhat az egyensúlyunk. Ezért fontos, hogy bennünk legyen az, ami meghatározza és egyensúlyban tartja életünket.
Mi is történt ezen az ünnepen? Jézus felvitte 3 kedves tanítványát a Tábor hegyére, és ott külsejében átváltozott: ruhája tündökölt, mint a hó, arca ragyogott, mint a nap. Két ószövetségi személy jelent meg mellette: Mózes és Illés, akikkel a szenvedéséről beszélgetett. Péter – zavarában – felajánlotta, hogy készítenek három sátrat: Jézusnak, Illésnek és Mózesnek, mert: „Uram jó nekünk itt lenni!” Jézus azonban levitte őket a hegyről.
Mindez miért történt? Az apostolok miatt és miattunk. Lesznek szenvedéseik. Szinte minden megváltozik körülöttük. Legyen kapaszkodójuk, tájékozódási pontjuk. Nem véletlen az apostolok kiválasztása sem. Péter – ő lesz az apostolok vezetője. Fontos, hogy erős hittel, világosan lásson és éljen, hogy jó irányt tudjon mutatni társainak is. Jakab – ő lesz az első vértanú az apostolok közül. Elsőként adja életét a hitéért. Fontos tehát, hogy meg ne inogjon, hogy legyen bátorsága. János – ő lesz az, aki legtovább él. Az apostolok közül egyedül ő hal meg természetes halállal. Két nemzedéknek kell átadnia a hitet, a Krisztussal való találkozás élményét. Fontos, hogy 100 évesen is legyen mire emlékeznie.
A Krisztussal való találkozás élménye kell a hétköznapokban és az ünnepekben egyaránt. A hétköznapokban, hogy le ne süllyedjünk, hogy fenntartson a hitünk, Isten jelenléte. Az ünnepekben, hogy el ne bízzuk magunkat, arra gondolván, hogy „Sose halunk meg!” Kell, hogy örömünkben is tisztán lássuk az Urat az események mögött.
Nyár közepén van ez az ünnep. A betakarítás végén, amikor kicsit fáradtak vagyunk. Amikor örülünk a bő termésnek. Az evangéliumban a kenyérszaporítás előtt olvashatjuk. Ez a három apostol már meglátja a kenyeret szaporító Jézusban az örök élet királyát, a világ Megváltóját. Nem száll a fejükbe a dicsőség, sőt segítenek a többieket is lehűteni, és irányba terelni. Ők már megtanulták, hogy a hegyről le kell jönni. Hogy a látomás elmúlik, és jönnek a szürke hétköznapok.
Jézus mellett a hegyen nem új szereplők jelennek meg, hanem az üdvösségtörténet legnagyobb alakjai. Mózes a törvény képviselője, Isten nagy vándora, és Illés a próféták képviseletében. Mindketten emberek voltak, gyarlók, hibázók. De Isten emberei lettek. Az Úr Lelke volt rajtuk, és ők együttműködtek vele. Jelenlétük jelzi, hogy aki Isten jelenlétében él, annak nincs múlt idő. Számára minden lehetséges. Amikor imádkozom, belépek Isten jelenébe. Ezért lehetséges segíteni azon, aki már meghalt, és azokon, akik születni fognak. Ezért igaz Jézus szava:”Minden lehetséges annak, aki hisz.”
Az igazi hívőt arról lehet felismerni, hogy jól érzi magát Isten jelenlétében. A templomban, az egyházban, az imában, a hívő közösségben. Az Istennel való találkozás életigenléshez vezet az élet legnehezebb óráiban is. Jól érezzük magunkat a bőrünkben, a családunkban, az egyházunkban. Ezen túl Jézus jelenléte tettekre sarkall: „Csináljunk itt három sátrat…!” De Jézus nem engedi, hogy öncélúan ünnepeljünk. Kereszténynek lenni, nem azonos azzal, hogy eljövünk vasárnap a templomba. Ez az alap. de innen haza kell menni, és haza kell vinni a Jézussal való találkozás örömét, a próféták tüzes lelkületét, a törvény határozottságát és rendjét.
A gyümölcsszentelés segíteni szeretne ezen az ünnepen abban, hogy megérezzük az Istennel való együttlét jó ízért az ő ajándékaiban. Arra tanít, hogy az esztendő minden napján, minden falat róla beszéljen, minden korty ital őrá emlékeztessen. Az egyik szentéletű atya, aki hosszú időt töltött remeteségben, néhány háziállat társaságában, arról ír, hogy sokat tanult az állatoktól. Megfigyeltem a csirkét – írja: egyetlen korty vizet sem tud úgy lenyelni, hogy ne emelné fel a fejét az égre.
A kálmánháziak szorgalmas, dolgos emberek. Sok portán van aprójószág. Engedjük, hogy neveljenek bennünket. A sasokról írják le, hogy amikor utoléri őket a vihar szele, nem menekülnek előle, mert hatalmas szárnyukba belekapva, a sziklának hajítaná őket, hanem szembefordulnak a viharral. És mint a vitorlázó repülő, kihasználva a vihar szelét, föléje emelkednek. Életünk viharait a hit szárnyával így tudjuk kihasználni, hogy javunkra váljanak.