Kevesen tudják az esztendő utolsó napját mulatsággal búcsúztatók közül, hogy az év utolsó napjának névadója ki is volt. Pedig használjuk a nevét, hiszen azt mondjuk: „megyünk szilveszterezni”. Ismerkedjünk meg e nap védőszentjével, és az életének szellemében búcsúztassuk el az óévet és kezdjük el az újat.
Szilveszter atya 314-ben lett Róma püspöke. Abban az évben, amikor Konstantin császár szabadságot adott a keresztényeknek. A császárnak egyébként nemcsak kortársa, hanem megkeresztelője és jó barátja is volt Szent Szilveszter pápa. Hasonlóképp kortársa és harcostársa az igaz hit védelmében Szent Miklósnak, és a keleti egyház többi nagy egyházatyjának.
Nem volt könnyű a kor, melyben élt, és püspök lett. Vége ugyan a keresztényüldözésnek, de a szabadsággal tudni kell bánni. Neki és kortársainak, az egyház akkori vezetőinek az volt a feladata, hogy az elnyomásból szabaduló egyház jól tudjon bánni a szabadságával. Gyertyaként, kovászként átjárni a társadalmat, vonzani és nem taszítani a megélt hittel. Itt már nem vértanúkra, hanem hitvallókra volt szükség.
Mint a császár barátja és az egyház elöljárója, bosszút állhatott volna az egyház üldözőin. De ő nem ezt tette. A hit győzelmét nem öldöklésre használta. Rendet tett a fejekben: összehívta – másokkal együtt az I. Niceai Zsinatot, ahol a hitvallás megfogalmazásával az alapoknál kezdte a hit épületének felhúzását. Templomokat építtetett, iskolákat, kórházakat, árvaházakat hozott létre. Láthatóvá tenni a láthatatlan Istent a szeretet intézményeivel és tetteivel lehet.
Nagyon hasonló korban élünk. Felszabadult az egyház az elnyomásból. Megbocsátani és nem elítélni! Első leckénk Szilveszter pápától. Rendet tenni a hit dolgaiban, az egyházban. Templomokat építeni, de nem csak templomokat, hanem minden olyan intézményt, ahol a szeretet láthatóvá válik. Ez a második lecke. A harmadik pedig: Közösségeket építeni, imádkozó közösségeket! Megvallani a hitet. Nem vértanúkra, hanem hitvallókra van ma is szüksége Istennek és egyháznak.
Ha valamit leromboltak, széthordtak, akkor újra kezdeni, felépíteni, jobbat, szebbet. Háború után – püspök kis faluban bérmál. Idősödő házaspárt mutatnak be neki. Ők voltak a háború előtt az egyház oszlopai. Módosak voltak. Mindenüket szétlopták. Most mit kezdenek. – kérdi a püspök. Már nem vagyunk fiatalok, de kezdjünk mindent elölről – néz feleségére a férfi. S a püspök látta a szemében a hitet. Újra támaszai lesznek másoknak, és nem őket kell majd támogatni.
Történet: baleset – kisfiú, mellette játékok, könyvek és a bizonyítványa. Vitte haza. Benne osztályfőnökének jellemzése: gyors felfogású, szorgalmas, nagy jövő áll előtte. … … … A jövő, az idő – az elmúlt esztendő is – az Isten kezében van. Ha bármit is sikerült elérni, neki köszönjük meg. A jövő alapja az Istennel megélt jelen. A ma kimondott hálaadás. Ha ez elmarad, az élet tragédiába fullad, értelmetlenné válik, a sikerek veszélyforrássá lesznek.
Történet: koldus – hittérítő – saját kenyerét adja oda. Miért adtad ide? Neked nem marad? Krisztusért? Ki ő? Isten fia, aki úgy élt és arra tanított, hogy ahol lehet, segítsünk. Mikor élt és tanított? 2000 éve. És hol voltatok mostanáig?-kérdezte a koldus. Év végi számadás alapkérdése: Hol voltam az elmúlt évben? És ahol voltam, ott Krisztussal voltam? Hol volt bennem Krisztus tanítása, szeretete, A helyünkön voltunk? Ott, ahová Isten állított?
Ha igen, adjunk érte hálát örömmel. Ha nem, kérjünk bocsánatot, mert hiányzott a szavunk a szívünk, a tettünk valahonnan a világban. És kérjünk az újesztendőhöz segítséget, hogy annak minden napja Isten rendelte helyünkön találjon minket és abban a munkában, amelyet ő szánt nekünk. Ha jól tesszük, akkor – miközben másokon segítünk, – a magunk örömét és boldogságát is megtaláljuk majd.