Minden tekintély alapja és forrása Isten. Jézus Pilátusnak mondja: „Semmi hatalmad nem lenne, ha onnan felűről nem kaptad volna…” Ő ad kölcsön a hatalmából a szülőknek, amikor meghívja őket a házasságban arra, hogy az élet továbbadásában munkatársai legyenek. A szülő tisztelete az Isten tiszteletének egyik formája. Isten tette a szülőket társaivá a teremtésben, az élet továbbadásában. Ez a parancs arra szólít fel, hogy lássuk meg szüleink mögött az őket nekünk ajándékozó Istent.
A szülők feladata Istent képviselni, az Atyára mutatni életükkel, aki minden élet forrása. Akkor természetes a gyermek tisztelete és engedelmessége szülei iránt, ha tekintélye nem önmagából fakad, és nem csak magának szól, hanem az őt küldő Istennek is. Ezért a szülők gyermekeik első hitoktatói. Ha megtanítjuk őket Isten tiszteletére, megkapjuk tiszteletüket mi is. XXIII. János pápa írja le, hogy amikor pápaválasztása után hordszéken körbe vitték az ünneplő emberek között, édesapja jutott eszébe, aki 70 évvel azelőtt, kicsiny gyermekként, a nyakában vitte vasárnaponként a templomba. „Ez volt az én pápai hordszékem alapja” írja.
Amikor megkérdőjelezzük Isten létét és jogát, hogy törvényeket adjon, az élet alapszabályait – mint teremtő – meghatározza, akkor minden tekintély mögé kérdőjelet teszünk. Innen csak egy lépés, hogy az ember minden hatalom iránt tiszteletlen legyen. Ha hiányzik a hit gyermekvállalásunk mögül, a gyermek teherré válik. És ha teher gyermekként, teher leszünk mi is számára idős korunkban szülőként. A hitre nevelés kamatozik a szülők életében idős korukban.
A szülők iránti tiszteletünk természetes alapja az a szolgálat, amivel felnevelnek minket. Valaki összeszámolta: 18000 reggeli, ebéd és vacsora, fél millió evőeszköz…Hatalmas számok, nagyon sok munka van egy gyermek felnevelése mögött. Természetesen van határa a szülők tiszteletének is. Ilyen határ, amikor bűnre akar rávenni, amikor Istentől akar eltávolítani… A felelősség értük, a tisztelet irántuk, az ima értük – halálukig kötelez minket. Gyermekkorom kedves iskolai olvasmánya volt a Három kenyér története. „Egy férfi minden nap három kenyeret vesz a boltban. az eladó egy idő után megkérdezi: „Kinek kell ez a sok kenyér?” A válasz: „Eggyel adósságot törlesztek a szüleim felé, egyet hitelbe adok a gyermekeimnek, egyet pedig magunknak viszek.” Szüleinket utolsó éveikben gondozásukkal, haláluk után pedig az értük mondott imával – Istenhez szeretjük. Ez lesz találkozásunk alapja Isten országában.
Hogyan neveljünk tiszteletre? Tudjunk együtt meghajolni Isten előtt. Isten tisztelete tanít meg a szülő tiszteletére. Nem az apa vagy az anya körül forog a világ, hanem az Isten a középpontja. Ők is Isten körül élnek. A szülő életével Istenre mutat. Ez még nem garancia arra, hogy a gyermeke arra is fog menni, de könnyebbé teszi számára ezt az utat. Kicsit apátlan korban élünk. Az apák sok időt töltenek távol a családtól. A válások miatt sokszor nincsenek jelen a gyermek nevelésében. Nem látja apját imádkozni. Elsőáldozásra készülő gyermekeink időnként megkérdezik: „Apára nem vonatkozik a 10 parancs, csak ránk?”
Jó, ha látják gyermekeink, hogy nem vagyunk tökéletesek. Ha látnak minket gyónni: nekünk is kell bocsánatot kérnünk. A nevelés akkor jó, ha felkészíti a gyermeket az önálló életre. Ha megtanít szeretni. Eljön az idő, amikor „elhagyja apját, anyját, feleségéhez ragaszkodik…” Ezzel megváltozik a szeretet sorrendje. Első lesz a szeretet sorban a házastársa, majd később a gyermekei, és utánuk következnek szülei, testvérei… Erre nekünk, szülőknek is fel kell készülnünk.
„Szeresd atyádat és anyádat, hogy hosszú és boldog életű légy a földön…” Ahol a szülők tisztelete kivész, az egész közösség sorsa megpecsételődik. Jó példa erre a hatalmas Római Birodalom, melynek bukásához az is hozzájárult, hogy az öregek kenyéradagját Rómában felére csökkentették az utolsó időben. Az „anyanyelvet” az „anyaföldet”, szüleink, nagyszüleink örökségét, hitünk általuk áthagyományozott örökségét becsülni, tisztelni, vigyázni – életünk gyökerét jelenti, része az irántuk és az Isten iránt való tiszteletnek. A fa, mely gyökértelenné válik – elszárad. Az ember, a család, a nemzet, mely ősei hitét, a szülők és nagyszülők iránti tiszteletét elveszíti ugyanígy jár.
Ne felejtsünk el mindennap imádkozni szüleinkért és gyermekeinkért!