HIRDETÉSEK
HIRDETÉS 2017. 11. 26.
Hétfőn 18-kor a parókián bibliaóra felnőttek számára. Akit érdekel a Biblia, szeretné azt jobban megismerni, azt szeretettel várjuk. Az idősek napközi otthonába csütörtökön 11 órára megyek bibliaórára, mert pénteken nem leszek itthon. Csütörtökön reggel 8-kor Szent...
November 21: Az Istenszülő templomba vezetése
„Tegyetek fogadást, és teljesítsétek azt a mi Urunknak, Istenünknek!” Ma fogadást tevő emberekre emlékezünk. Kell a komoly elhatározás a lelki életben is, hogy haladni tudjunk. Az Istent szerető emberek élete bővelkedik fogadalmakban: Sámson édesanyja, Sámuel...
HIRDETÉS 2017. 11. 19.
Hétfőn 18-kor a parókián bibliaóra felnőttek számára. Akit érdekel a Biblia, szeretné azt jobban megismerni, azt szeretettel várjuk. Kedden, Az Istenszülő templomba vezetésének az ünnepén 17.30-kor Szent Liturgia miroválással. Pénteken 16-kor középiskolás hittan a...
Pünkösd után 24. vasárnap. Jairus leányának és a vérfolyásos asszonynak a meggyógyítása Lk 8,41-56.
A beteg asszony története beékelődik Jairus leányának feltámasztási eseménysorába. Mindent egy lapra feltéve Jézus után furakodik, - pedig tudja, hogy nem miatta indult el - és minden erejét, minden hitét összeszedve megérinti ruháját. Lukács jó író. A 12 éves...
HIRDETÉS 2017. 11. 12.
Hétfőn 18-kor a parókián elkezdődnek a bibliaórák felnőttek számára. Akit érdekel a Biblia, szeretné azt jobban megismerni, azt szeretettel várjuk. Kedden 17 órakor a nyíregyházi Váci Mihály Művelődési Központban A Szent Koronáról és a koronázási kincsekről készült...
Pünkösd után 23. vasárnap: Az ördögtől megszállott. (Lk 8,26-39.)
Jézus csak a zsidók között tanít. Jó pedagógus. Tudja, hogy ha mindenhová el akarna érni, sehol sem lenne hatékony a munkája. Ezért koncentrálja azt. 12-emberre a tanítványok körét, és a hithű zsidókra a tanítást. Miért? Nekik van egy alapjuk, amelyre már építhet. Ha...
HIRDETÉS 2017. 11. 05.
Ma délután 15 órától Rózsafüzér, 15.30-kor Vecsernye. November 8-án, szerdán, Mihály és Gábor főangyalok ünnepén 17.30-kor Szent Liturgia. Pénteken nem lesz szertartás. Jövő vasárnap +Erzsébet testvérünk hathetes gyászliturgiáját végezzük. November 14-én, 17 órakor a...
Pünkösd után 22. vasárnap A dúsgazdag és a szegény Lázár (Lk 16,19-31.)
Ősz van, a betakarítás ideje. A gazdálkodó ember ilyenkor elraktározza a termést és hálát ad érte Istennek. Ez utóbbiról néha elfeledkezünk. Arról, ti. hogy minden ajándék: idő, pénz, jó szó, segítség… Az élet is. Úgy kell vele bánni, hogy el tudjunk számolni vele...
HIRDETÉS 2017. 10. 29.
Kedden, október 31-én 17.30-kor Liturgiát végzünk halottainkért. A sekrestyében lehet feliratkozni. November 1-jén, szerdán 14 órától sírkőszentelés a temetőben, előzetes bejelentés alapján. 16-kor a temetői keresztnél gk. panachidát végzünk halottainkért. Varga...
Halottak napja
Az ünnep története a következő: a rómaiak tiszteletüket úgy fejezték ki hőseiknek, hogy istenként, vagy félistenekként kezdték tisztelni őket, szentélyeket emeltek tiszteletükre. A keresztények,- nehogy ebbe a hibába essenek a hívek a vértanúk és szentéletűek...
HIRDETÉS 2017. 10. 22.
A mai perselyt a missziók javára küldjük el. Köszönet az adományokért! Pénteken 17-kor Parakliszt végzünk. Utána Liturgia kezdődik. Megérkezett a Görögkatolikus Szemle Magazin 3. negyedéves száma. 400,-Ft-ért átvehető a sekrestyében. Egyházközségünk ebben az évben...
Pünkösd után 20. vasárnap: A naimi ifjú (Lk 7,11-16.)
Egyetlen fiát temeti egy özvegy édesanya. Ha öt fia lenne, akkor is aki meghalt, az egyetlen lenne, mert belőle nincs még egy. Millió emlékkel kötődnek össze. Minden gyász fáj. Ez különösen. Ekkor találkozik Jézussal, aki osztozik nemcsak gyászában, hanem fájdalmában...
HIRDETÉS 2017. 10. 08.
Most körmenetet tartunk evangélium olvasással, himnuszokkal és miroválással. A körmenet után mindenkit hívunk egy pohár italra, egy szelet süteményre. Utána, aki szeretné, megnézheti a parókia épületét. Pénteken nem lesz liturgia nálunk. 18.30-kor kezdődik a római...
HIRDETÉS 2017. 10. 01.
Most Újfehértóra megyek a búcsúra. 15-kor Rózsafűzér, 15.30-kor Vecsernye. Pénteken elsőpéntek, 8-kor lesz a Szent Liturgia + Hollik Attila testvérünkért, halálának hat hetes évfordulóján. Utána a fekvő betegekhez megyek. 11-kor az idősek otthonában bibliakör....
Az Istenszülő oltalma. „Márta, Márta! Szorgalmas vagy és sok mindennel törődsz, pedig egy a szükséges…” (Lk. 10,41-42.)
Az egyházi esztendőben újra- meg újra ugyanazok az ünnepek ismétlődnek. Körbe megyünk. De nemcsak körbe, hanem feljebb is. Mint a csigalépcső, úgy kell működniük az ünnepeknek. Megálló, pihenő, helymeghatározó minden ünnep. A búcsúünnepben ráadásul benne van az Ősök...
HIRDETÉS 2017. 09. 24.
Most virrasztást végzünk. Hétfőn 14-kor lesz Trefán Mihály temetése. Csütörtökön 17.30-kor lesz Nagy Lászlóné temetési liturgiája és virrasztása. Pénteken 11-kor temetés. Délután nem lesz szertartás. Köszönet a parókia udvarának rendbetételéhez nyújtott segítségért!...
HIRDETÉS 2017. 09. 17.
Pénteken 17.30-kor Szent Liturgiát végzünk. A parókia felújításához szükséges a hívek támogatása is. Adományokat az újságok asztalán lévő csekkek segítségével lehet befizetni. Október 8-án, három hét múlva lesz templomunk búcsúja. Boksay Péter atya lesz a szónok. A...
Keresztfelmagasztalás: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn. 3,16.)
Ez a mondat az evangéliumok evangéliuma, a legtömörebb összefoglalása az Örömhírnek. Szeptember 14-től nyolc napon át a templom közepére helyezzük a szent keresztet. Ez az evangéliumi rész azért hangzik el a keresztfelmagasztalás előtti vasárnapon, hogy jól lássuk és...
HIRDETÉS 09. 10.
Ma 17 órakor végezzük Gyureskó Józsefné temetési liturgiáját és a halottvirrasztást. Hétfőn 11-kor temetés. Szerdán 19.30-kor, a római katolikus templomban a fatimai jelenés 100 éves évfordulójára való készületként, szentmise és körmenet lesz, melyet Palánki Ferenc...
HIRDETÉS 2017. 09. 03.
Ma 17 órakor végezzük Kiss Jánosné temetési liturgiáját és a halottvirrasztást. Ezért a Vecsernye és a rózsafüzér elmarad. Hétfőn 11-kor temetés. Kedden és szerdán megkezdődnek a hittanórák az iskolában. Minden órára lesz házi feladat hittanból is. Kérem a szülőket,...